
Hogyan készüljünk fel egy interjúra? – 2. rész
– ha már közvetlen a céghez/jövőbeli munkaadóhoz megyünk egy beszélgetésre –
Az ezt megelőző cikkben sorra vettük az interjú előkészületeit, amikor fejvadászhoz megyünk. A következőkben részletezzük azokat a plusz pontokat melyeket érdemes átgondolni, ha a céggel/munkaadóval találkozunk.
Előkészületek
Ha közvetlen a munkaerőt kereső céghez megyünk, az előző cikkben sorra vett pontokat ugyanúgy fontos sorra venni az interjúhoz. Amivel ez a találkozó már több, hogy már tudjuk, hova megyünk, ki a cég. Készüljünk fel a cégből, vegyük sorra a lokális cég adatait (árbevétel, létszám, termékek, szolgáltatások körei) és a nemzetközi háttérét. Ez nem csak azért fontos, mert „villoghatunk vele”, hanem ezáltal sokkal könnyebbé válhat a beszélgetés, egymásra hangolódás. Hamarabb kialakul egy párbeszéd, ha felvázoljuk az olvasottakat és kérdéseket is felteszünk ezzel kapcsolatban.

Ha tudjuk kihez megyünk interjúra (pénzügyi vezető, HR vezető, kereskedelmi vezető, ügyvezető, valamilyen egyéb szakterület vezetője), a kommunikációnkat érdemes ennek megfelelően alakítani. Mindegyik területnek meg van a szakzsargonja és az is tudható, hogy ki mire kíváncsi jobban. A HR vezető hamar rá fog térni a szervezetet, csapatot, cégkultúrát érintő területekre, kérdésekre. Egy pénzügyi szakember számokban gondolkozik, egy kereskedelmi vezető a számok mellett kíváncsi lesz arra is, hogy hány partnerrel van kapcsolatunk, hányszor látogatjuk őket, mi a sales stratégiánk.
Az interjún
Miután bemutatkoztunk az interjún és megismertük egymást, merjünk érdeklődni. Kérdezzünk meg mindent, ami számunkra fontos, ami segíthet dönteni, hogy valóban szeretnénk-e a váltást. Ezekre néhány példa:
- mekkora csapat része leszek vagy éppen hány beosztottam lesz
- ki lesz a főnököm, ő milyen típusú vezető, mik a személyes elvárásai egy leendő munkatárstól
- mik a cég jövőbeli tervei
- milyen tréning programra van lehetőség, milyen „on boarding” folyamaton megy át az ember belépés után
- milyen előrelépési lehetőségek vannak a cégnél, van-e lehetőség külföldi pozíció elnyerésére
- napi munkarend, mennyire elvárt a túlóra
Természetesen nem kell minden pontot sorra venni, szedjük össze azokat, amik számunkra fontosak, amik a mi saját döntéseinket segítik.
Zárásként kiemelnénk még, az őszinteség jelentőségét. Egy példával szemléltetve: „Rest voltam befejezni az egyetemet, a pénzkeresési lehetőség volt számomra az elsődleges, így elmentem dolgozni. Mára ezt már nagyon bánom.” Sokkal szimpatikusabb ezt hallani egy interjún, mintha utólag derül ki, hogy az illető nem szerzett diplomát. Továbbá a munkahelyi projekteknél azt tanácsoljuk, hogy csak azokat említsük, melyeket mi magunk vezettünk. Mindezzel megelőzzük, hogy a keresztkérdéseknél vagy később referenciakérésnél bármi ellentmondásba ütközzünk.
Összefoglalva:
- Nyitottsággal érkezzünk
- Legyünk felkészültek
- Mutassuk be szakmai pályafutásunkat és a cégeket, ahol dolgoztunk egy összeszedett logika mentén
- Igazat mondjunk, legyünk őszinték
- Merjünk kérdezni
- Legyünk jól öltözöttek, ez lehet laza üzleti stílus (farmer, ing/blúz), viszont kerüljük a gyűrött inget, koszos nadrágot és cipőt.
- A beszélgetés után úgy álljunk fel, hogy tudjuk mi a következő lépés, mikorra várhatunk visszajelzést és ha nekünk lenne még kérdésünk, arról is értesüljünk, hogy kitől kérdezhetünk az interjú végeztével
- +1 – sose vegyük túl komolyan magunkat, lehet mosolyogni, lehet barátságosnak lenni. Ettől nem leszünk szakmailag kevesebbek.
Összefoglaló videónkat tekintse meg itt, további videóinkat pedig megtalálja a honlapunkon.