Marosi Katalin vagyok, pályafutásom alatt mindig személyüggyel foglalkoztam, kisvállalati, egyetemi, nagyvállalati és most szolgáltatás/tanácsadás oldalról.

Mi biztosítja szakmai hitelességem?
Közgazdászként végeztem, vállalkozásfejlesztés szakirányon, de már az első munkahelyemen kiderült, hogy közel áll hozzám a HR. Kisvállalati környezetben intéztem az összes alkalmazott ügyét, majd a Szegedi Tudományegyetemen, egy kiemelt pályázaton dolgoztam, mint pénzügyi munkatárs, ahol én kaptam meg a személyügyi részt. Két – három évvel és több mint 1000 személyügyi dokumentummal később, az Egyetem legjobb személyügyesévé váltam.

Következő munkahelyemen vágtam bele a toborzásba, ami „szerelem volt első látásra”. Több létesítmény indításában vettem részt, és toboroztam az induló csapatokat, asszisztenstől a létesítményvezető pozícióig. Pár év kitekintést tettem az IT világába, amikor egy fintech szektorban tevékenykedő startup cég HR vezetője voltam. A mostani pozíciómmal viszont egy régi álmom teljesült, fejvadász lettem!

Miért pont tanácsadás?
A HR majdnem minden területét bejártam, de a szívemhez legközelebb a jelöltek megismerése, felkutatása áll. Hiszem, hogy egy adott céghez, adott kultúrához meg lehet találni a végzettségben, tapasztalatban és személyiségben illő jelöltet, és fordítva. Imádok új cégeket, működéseket megismerni, és utolérhetetlen az az érzés, amikor egy jelölttel való beszélgetés során betekintést nyerek az illető életébe.

Miért pont a Greensearch?
Egyértelműen a csapat és a cég szellemisége/értékrendje miatt! Mindazt képviseli a cég és a kollégák, ami meglátásom szerint elengedhetetlen ebben a szakmában. Tisztaságot, hitelességet, megbízhatóságot, kemény és alapos munkát, kitartást, tiszteletet és alázatot.

Hogyan tudok megújulni?
Az elmúlt 8 évben folyamatosan gondoskodom fizikai és mentális karbantartásomról, számomra ehhez a Fontanus Akadémia nyújtotta képzések váltak be.

Egy tény, amit sokan nem tudnak rólam:
Nem igazán van olyan dolog, amit sokan nem tudnak rólam, de egy kis érdekesség, hogy egyetemi éveim alatt, nyaranta vízimentőként dolgoztam.
Valamint lassan 10 éve tartok órákat, eleinte jóga órát, most Balance Mínusz órákat.