Kereséseink egy része publikus, melyeket időről-időre itt teszünk közzé. Álláskeresőknek érdemes rendszeresen visszalátogatni, hogy tájékozódjanak ajánlatainkról.

Megbízónk nyugat-magyarországi több telephellyel rendelkező cég, a járműipar kiemelkedő szereplője. Maguk gyártanak mindent, ha valaki idejön dolgozni, az egész gyártási, eladási folyamatot láthatja elejétől a végéig, a legmodernebb műszaki környezetben dolgozhat, amit a nagyarányú export tevékenység tart folyamatosan naprakészen. Olyan cég, ahol van tér az ötletekre, nagy szabadsággal lehet dolgozni, sőt el is várja a vezetés. Ha valaki akar, ambiciózus, tud előre lépni/mozogni a cégben vagy a cégcsoporton belül. Családias a közeg, nem elvárt az állandó túlóra, nem kell hazavinni a munkát.

Nekik keresünk most egy

Hegesztőmérnök

munkatársat

Győrbe

 

Az új munkatárs a technológiai csapat részeként szoros együttműködésben a csapattagokkal, teamvezetőkkel fog dolgozni. Fő feladata a hegesztési kompetenciák fejlesztése, folyamatfejlesztés, implementációk, robotika területén együttműködés a programozókkal. Cél a hegesztői csapat erősítése, pár hónap után folyamatban lévő projekteket át kell vennie, lezárnia és a kollegákat tehermentesíteni. Fontos, hogy A-Z-ig ismerje a hegesztési folyamatokat.A jelölttel szembeni szakmai és személyes elvárások:

  • Felsőfokú végzettség (hegesztőmérnök vagy gépészmérnök valamilyen hegesztési tanulmányokkal összekötve)
  • 5-8 éves munkatapasztalattal rendelkezzen, amiből minimum 3 évet hegesztési területen dolgozott
  • angol vagy német nyelv alapfokú ismerete
  • szabványok, technológiai ismeretek
  • Személyiség: nyitott, rugalmas, segítőkész ember legyen, aki képes az új és újabb helyzetekhez, projektekhez alkalmazkodni, nem ijed meg az új feladatoktól, lehetőséget lát bennük a fejlődésre.
  • Előny: projektmenedzsment, folyamatmenedzsment tapasztalat

A jelölt olyan egyedi projektekben vehet részt, amire más cégnél nem nagyon van lehetőség. Ha Ön szereti a hiteles működést, előremutató, innovatív embernek tartja magát és szeretne egy olyan cégben dolgozni, ahol az elmúlt években éves szinten 20%-os növekedést tudtak elérni, ahol a céggel hosszútávon lehet számolni, küldje el magyar és angol nyelvű önéletrajzát a budapest@greensearch.hu email címre 2020. március 31-ig.

Vagy töltse ki űrlapunk
CV csatolás:

Megbízónk egy 1991-ben alapított nemzetközi tulajdonú cég magyar leányvállalata, akik 2009-ben kezdték meg tevékenységüket Magyarországon. A cég saját márkás villamossági termékek forgalmazásával foglalkozik, portfóliójába több, mint 2300 termék tartozik, s világszerte 23 országban értékesít. Tevékenységük elismeréseként több szakmai díj tulajdonosai. A cégkultúrára a gyors döntéshozatal, nyitott, partneri viszony a jellemző, ahol elvárt a pro-aktív gondolkozás, ötletelés, a lehetőségek meglátása. A magyar szervezet pár fős, a napi működésre a rugalmasság, az őszinte, egyértelmű kommunikáció, a kooperatív légkör a meghatározó.

Nekik keresünk most egy fő

Project Manager

(hiv.szám GS-Project Manager)

munkatársat

akinek a földrajzi területe egész Magyarország

 

Az új munkatárs fő feladata a cégen belül a világítási projekt- üzletág felépítése az országban. Óriási potenciált lát ebben a cég itthon és a nemzetközi piacon is, minden támogatást és egyben türelmet meg fog kapni a cégtől, ha azt látják akar, megy előre. Feladata kapcsolatok építése és ápolása a tervezőkkel, kivitelezőkkel, nagy építési projektek megszerzése, menedzselése. Olyan szakembert keres a cég, aki akar építeni, fejleszteni valamit, képes előre látni, a jövőben gondolkozni és ezért tesz is.

Személyes és szakmai elvárások:

  • felsőfokú végzettség (mérnök vagy közgazdász ideális esetben)
  • minimum 2 éves hasonló munkakörben eltöltött tapasztalat
  • világítástechnika termékek értékesítésében szerzett tapasztalat
  • tárgyalási szintű angol nyelvtudás
  • projekt értékesítésben szerzett tapasztalat előnyt jelent
  • DIALUX szoftver ismerete előnyt jelent
  • személyiségjegyek: pozitív, nyitott, gondolkodni képes, „hunter” típusú ember, aki magabiztos, kezdeményező, jó kommunikátor, képes és szeret csapatban dolgozni, de nem riad vissza az önálló munkától.

 

Amennyiben szeretne egy barátságos, dinamikus, fiatalos környezetben, valós célokkal, tervekkel rendelkező cégnél dolgozni, ahol szabadon, de felelősséggel dolgozhat, s ahol a humor elvárt tényező küldje el magyar és angol nyelvű önéletrajzát a budapest@greensearch.hu email címre 2020. február 29-ig.

Vagy töltse ki űrlapunk
CV csatolás:

Megbízónk egy nemzetközi cég magyar leányvállalata, akik 2011-ben kezdték meg tevékenységüket Magyarországon és jelenleg 10 fős csapattal rendelkezik. A cég kereskedelmi hűtőgépek szervizelésével foglalkozik, több mint 140 áruház hűtőgépeinek karbantartását látják el országszerte. A cél a jelenlegi ügyfélkör megtartása, valamint új partnerek felé nyitás. A csapat stabil, a fluktuáció alacsony, ellenben a szervezet még épülőben van, sok új lehetőséggel. A cégkultúra barátságos, emberarcú, nincsenek felesleges megbeszélések, munkák, gyorsan döntenek. Ami van: a munkához szükséges minden eszköz biztosítása, egymás segítése és nyitottság a konstruktív ötletekre.

Nekik keresünk most egy újonnan nyílt

 

Kereskedelmi hűtőgépszerelő

(hiv.szám: GS-STS3)

pozícióba munkatársat,

akinek a földrajzi területe Nyugat-Magyarország

 

Az új munkatárs feladata az ügyfelek maximális kiszolgálása és az elvégzett munkák pontos dokumentációja. Egy szerelő nagyjából 20-30 áruházért felel. Ezen felül az új kollégához tartozik az alvállalkozókkal való együttműködés, a hibák csökkentése és törekedés a készenléti idő lerövidítésére.

Ami szakmailag pozitív, hogy az elvégzett munka kézzelfogható, látni fogja az eredményt, megismerkedhet új technikákkal. Ha sikerül beilleszkednie a csapatba, ott lesznek mögötte, segítik.

Személyes és szakmai elvárások:

  • hűtőgépszerelő végzettség
  • ideálisan pár éves releváns tapasztalattal rendelkező szakember, értse, tudja, miről szól a

kereskedelmi hűtés (szabályzók, villamosság, csoport aggregát, felügyeleti rendszer,

Co2 gépek stb.)

  • hibakeresésben, szivárgás keresésben szerzett tapasztalat
  • személyiségjegyek: erős kommunikációs készség, önálló munkavégzés, akarjon dolgozni, szeressen csapatban együttműködni, egymásra való odafigyelés képessége meg legyen benne.
  • Előny: mérnöki végzettség, Győr környéki lakhely, ez lesz a fő területe

 

Amennyiben Ön egy pozitív személyiség, lojális típus aki szereti a szakmáját, dolgozni tud és akar küldje el magyarnyelvű önéletrajzát a budapest@greensearch.hu email címre 2020. február 29-ig.

Vagy töltse ki űrlapunk
CV csatolás: